Megint rendesen visszatekerek az időben, miután lassan 2 éve annak, hogy kiválasztottam ezt a lakást, szeretnék egy újabb mérföldkövet előásni a közelmúlt homályából.
Az új fejezet első állomását, a még formátlan, őskáoszra hajazó új otthonnal való első egymásra találást, életed egyik legmozgalmasabb napjának a végén.
Nagyon durva work in progress képekkel illusztrált poszt következik.
Ahogy igazán elkezdődött...
...na az egy nagyon érdekes időszak volt, az a típusú, ahol később a konkrét eseményekre nem is nagyon, de az érzésekre mindenképpen emlékszik az ember. A lilabőrre és hirtelen jövő, majd hasonlóan hirtelen távozó pánikrohamokra főleg. Amikor elindul a költöztetőkocsi, és magaddal viszed az utolsó dobozt is az albérletből. Amikor érkezik az ikeás szállítmány, jön a tévé-és netbekötő kisiparos, úgy érzed, hogy ennyiszer felnyalni egy helyiséget már nem lehet, egész nap kétségbeesetten keresel egy szabad ülőfelületet, csak hogy mikor végre letetted a segged, döbbenj rá, hogy van egy újabb halaszthatatlan dolog. Amikor minden egyes sarokban táskák, dobozok, és ipari mennyiségű szar, percenként esel át egy rúdon, szerszámosládán vagy porszívócsövön, és próbálod elképzelni, hogy fog itt minden elférni, ami kikerül a dobozokból, és amit összeraknak majd az ikeás mesteremberek...
(Spoiler alert: el fog férni. És amikor minden a helyére kerül, és a szoba már nem raktárhelyiségre hasonlít, hanem vannak benne bútorok, szőnyeg, és a DVD gyűjtemény kategóriákba rendezve sorakozik a polcokon, na akkor nagyobbnak tűnnek a helyiségek, mint félkész állapotukban, berendezés nélkül. Senki ne kérdezze miért, de így van.)
Szóval az első kivételesen hosszú nap után becsukod magad mögött a lakásajtót, lekapcsolod a villanyt, átszlalomozol a dobozok, felmosóvödör és összetekert szőnyegek között, hogy be tudj esni az ágyba, és akkor eljön az a pillanat, az első nap során, amikor van időd végiggondolni, hogy IGEN, ez most tényleg megtörténik...
Vagyis csak eljönne, ugyanis ekkor esik le, hogy az ágy az még nincs összeszerelve. És mivel darabokban már be van rakva a hálószobába, a garbróbszerkényt meg összerakta és a helyére is állította az ikeás varázsló, ezért pont nincs hely arra, hogy mindent félretolva, a matracot csak simán a földre lefektetve csövezd át az első éjszakát, tehát ebben a csodásan friss állapotban szerelni kell. Így nézett ki hangulatos kis hálószobám akkor, amikor már semmi másra nem vágytam az első nap, csak bedögleni az ágyba:
Egyébként meg mindent egybevéve ez egy baromi jó nap volt. Az az érzés, amikor még csak egy random összecsukható székre tudsz leülni, de már működik a saját wi-fid, és megérzed, hogy otthon vagy. Vagy amikor meglátod, hogy a saját ötleted alapján összeállított ikeás szekrény közé betervezett két színes polc pont jó úgy, ahogy gondoltad. És a Butlersben meglátott matrjoskákat ("ezt nem lehet itt hagyni!") meg egy kis orchideát kiteszel rá, mert egyszerűen kell, hogy valami szép is kikerüljön a még lefóliázott (természetesen fertelmes BKV-kék fóliával) szekrényre.
Valahogy így nézett ki az első nap képekben:
A hálószoba még szekrény nélkül és a konyha a készen kapott konyhabútorral. Amiből igen, szándékosan hiányzik egy elem, mert a szagelszívóról és annak eltakarásáról már a kedves lakástulajdonos kiváltsága gondoskodni.
Fürdőszobára emlékeztető helyiség:
A Besta szekrény a nappaliban, még fogantyúk nélkül és takarófóliával, szóval nem, nem maradt ilyen rendkívül dekoratív kék:
Columbo hadnagy is nagyon sokat segített a pakolásban, random szünetek beiktatására tökéletes volt.
Tárgyak a polcokon!
És akkor elkap az érzés, hogy ki fog ez alakulni.
