2013. október 31: I DID IT!!!
Aláírtam a megállapodási szerződést, vagyis van lakásom! Életemben először, első saját lakás, az egyik legnagyobb mérföldkő. A történet persze nem itt kezdődik. Vannak, akik szerint a neheze még csak most jön, de őszintén szólva az előzmények után ezt erősen kétlem, két okból is:
1. A kialakítás, berendezés kreatív folyamat és csak rajtam múlik, vagyis: BULI.
2. Az idáig vezető út pedig hegyekkel, völgyekkel, szakadékokkal, lélekvesztőkkel, sárkányokkal, orkokkal, nazgúlokkal, dementorokkal és hegyi trollokkal volt kikövezve. Ezt pedig meg kell osztanom veletek is.
Azt hiszem, még befoghatom, mert egész gyorsan lezavartam ezt a kínkeserves folyamatot, valamikor nyáron jutottunk el oda, hogy aktiváltuk a lakáskeresés küldetést, és ma itt vagyok egy szerződéssel és egy egészen közeli beköltözési dátummal. De az a 2 és fél hónap, hát...nos.
Igazából nem egy unalmas tevékenység ez, ezt szögezzük le. Simán van benne annyi fordulat és kellőképpen szórakoztató és idegesítő karakter, izgalom és cliffhanger, amiből vagy egy remek fantasy kalandfilmet vagy egy nagyszabású musicalt gyerekjáték lenne összedobni. Lehet közben szorítani a főhősért, hogy a vége előtt 2 perccel kicsit sántítva, szakadt ruhában, de hatalmas vigyorral a képén diadalittasan emeljen a magasba egy lakáskulcsot, vagy rázendítsen egy lelkesítő és happy endet harsogó szólóra.
Soha nem vitattam, hogy kalandos, és az van, hogy nem lenne ez az egész ilyen nyögvenyelős, idegőrlő és helyenként konkrétan kilátástalannak tűnő folyamat, ha a magyar ingatlanpiac legalább egy icipicit igazodna a vevői igényekhez. Ahogy észrevettem, az értékesítői szakma kilométerekkel a béka segge alatt, mert „ez van, köll-nem köll?" -alapon működik ahelyett, hogy: „segíthetek neked megtalálni az igényeidnek leginkább megfelelő lakást?" lenne az alapelve, és ez elég nagy különbség.
Mindenkinek, aki a jövőben lakásvásárlásra adná a fejét, csak annyit tanácsolnék, hogy mielőtt belekezdene, írja össze, mi az a pár szempont, amiknek MINDENKÉPPEN teljesülnie kell ahhoz, hogy egy lakásra egyáltalán rá akarjon nézni. (hol lehet, hány szoba minimum, kell-e erkély, kell-e garázs, milyen fekvésű legyen, stb) Nálam ez csak a keresési szakasz felénél állt így össze, pedig sok időt és kínt megspórolhattam volna, de ezt is megtanultam. És még sok minden mást is, amit szeretnék megosztani veletek postok egész során át abban az egy hónapban, ami (elvileg!) új otthonomba való beköltözésemig még hátravan, utána pedig reményeim szerint az alakuló-szépülő lakásról fogok írni. Nem reménytelen a dolog. Még akkor sem, ha a folyamat legtöbbször ezzel az - általam tudományos alapon összeállított- diagrammal szemléltethető:
Lábjegyzetben már csak egy tényleg nagyon rövid bemutatkozás szükséges, a barátaim úgyis tudják, ki vagyok, de akik nem, azoknak: Harmincas évei elején járó szingli, maximalista, extra igényes és válogatós dizájner, aki addig nem nyugszik, amíg a tökéleteset meg nem találja – és ez legnagyobb pechjére az élet minden aspektusára érvényes.
